HORVÁTH-PELEJTEI EDIT PCC

Executive és business coaching
Önnek és munkatársainak


“A coaching egy ember potenciáljának aktiválása, hogy ki tudja hozni magából a maximumot. Nem elsősorban tanít, inkább segít tanulni.”

Timothy Gallway

Az executive és business coaching folyamatok során az alábbi problémákat, kihívásokat – gócpontokat tekintem fő szakterületemnek:

Motiválási problémák

Elképzelhető, hogy az Ön által irányított csapat „oké”, de nem szárnyal, elvégzi a munkát, de nem lelkes, Ön jól delegál, mégsem éri el a kívánt hatást? Ami működik az egyik beosztottnál, semmilyen hatást nem ér el a másiknál?

Munka és magánélet egyensúlya

A jelenkori munkakörnyezeti elvárások totálisan megváltoztak. Szerepeik összekeveredtek, elválasztásuk, elválaszthatóságuk megkérdőjeleződött: hol kezdődik a munkavégzés, az irodában, vagy reggel ébredés után a laptop, okostelefon bekapcsolásakor? Család, barátok, egészség és önmegvalósítás kihívásai hova férhetnek bele a nap 24 órájába?

Delegálási nehézségek

Amennyiben alkalmazottain, vagy beosztottjain nem látja a megfelelő lelkesedést, vagy úgy tapasztalja, ők kevésbé látják fontosnak az elvégzendő munkát, esetleg sűrűbben alakul úgy, hogy Ön gyorsabban elvégez inkább egy-egy feladatot, mint ők, pedig a képességük meg is lenne hozzá… Előfordul, hogy azt gondolja, akkor van biztosan elvégezve egy munka, ha Ön végzi, vagy régóta nem fejlődnek beosztottjai szakmailag? Felmerülhet, hogy Ön ebben a kihívásban delegálással, empowerment nehézségekkel néz szembe.


Fejlődni szeretne? Vagy továbblépni egy nehéz pillanatban?

Burn out

Olyan fizikai, mentális és emocionális kimerülés, melyben Ön fokról fokra elveszti céljait és ideáljait, ezért hozzáállása a problémákhoz, kihívásokhoz gyakrabban negatív. Saját igényeit háttérbe tolja, eddig stabil értékrendje különös módon megkérdőjeleződik?

Menedzserből vezetővé válás

Ebben a folyamatban a vezetői készségek, vagyis a leadership megerősítése a cél. Ezt leginkább a stratégiai gondolkodás és a big picture felé való fordulással kezdjük el, miközben egyre kevesebb és kevesebb hangsúlyt kap majd a vezető operatív vezetési attitűdje.

Personal branding

Olyan imázs, olyan tudatos énmárka megformálása, mely a megálmodott karrierképhez pontosan illeszkedik, szemben a jelen gyakorlatával, mely hatékonytalan maradt. A folyamatban gyakran felülvizsgáljuk a személyes kommunikációt mely a megjelenés, megszólalás, hatáskeltés hármasán túl a jelen korban már a digitális kommunikációra is kiterjed.

Magamról

Coachként abban segítek elkötelezetten, hogy önreflektíven fejlődjön. Támogatom egyéni gondolkodási struktúráit, vagy hogy az abban megbúvó kelepcéket, fejlődést visszahúzó működésüket megismerje. Tapasztalatom szerint ekkor az új gondolatok, új cselekvéseket, megváltozott jelenléteket és tetteket eredményeznek.

Bővebben

Magamról

Coachként abban segítek elkötelezetten, hogy önreflektíven fejlődjön. Támogatom egyéni gondolkodási struktúráit, vagy hogy az abban megbúvó kelepcéket, fejlődést visszahúzó működésüket megismerje. Tapasztalatom szerint ekkor az új gondolatok, új cselekvéseket, megváltozott jelenléteket és tetteket eredményeznek.

A kapcsolódás a kommunikációhoz és a nyelvhez kimeríthetetlen forrás munkámhoz. Érdeklődésem középpontjában régóta a kommunikáció áll. Londoni tanulmányaim során hatalmas felfedezés volt megélni, hogy kétnyelvű lettem. Nem csak azért mert egy nyelv elsajátítása, megismerése és használata új kapcsolódási pontokat ad egy másik emberhez vagy kultúrához, hanem azért is, mert felismertem, hogy a kommunikáció sokkal mélyebb üzenetekkel is rendelkezik.

Az ELTE angol szakon szerzett diplomával igyekeztem már ezeket a gondolatokat, új ismereteket összekötni munkáimban. Dolgoztam telekommunikációs multinacionális környezetben, vezettem marketing és sales csoportokat európai városokban prémium szállodaláncolatok számára. Majd régiósvezetőként már marketingkommunikációs és média feladatokkal foglalkoztam. A vezetői és nemzetközi tapasztalataimat a coaching szakmában éreztem a leghatékonyabban érvényesülni.

A KPMG és a Budapesti Műszaki Egyetem közös képzésén Executive és Business Coaching képesítést szereztem. Fő területem a szupervízió alapú coaching irányzat lett, melyben megtaláltam mindazt fókuszáltan, ami egyesíti a külső és a belső kommunikációs csatornák ismereteit – hely ahol élünk, kultúra és gazdaság, ami hat ránk, egyéni történeteink -, mellyel egy adott pillanatban mind rendelkezünk.

2014-ben az egyik legnagyobb globális szakmai szervezetnél az International Coach Federation-nél (ICF), ACC minősítésű coach képesítést szereztem, 2017-ben pedig ugyan itt a profi szintű akkreditációt, Professional Certified Coach-t.

Vállalati és egyéni megbízóim mellett az ICF-ben Mentor coach vagyok – kezdő és haladó coachokat mentorálok. Coaching oktatóként is dolgozom a CoachingCentrum képzéseiben, illetve pszichodráma vezetést tanulok a Magyar Pszichodráma Egyesületnél.

Képesítéseim, tanulmányaim, tapasztalataim és a coach szakmában való mély jártasságom, gyakorlatom magabiztos coach-á tesz, így megbízóim részére minőségi szolgáltatást nyújthatok.

Megbízóim mondták

“Külföldön élő magyarként számtalan olyan élethelyzettel, döntéshelyzettel kellett szembenéznem, amikre saját magamnak kellett megadnom a választ. Kezdetben a hozzám közelállókkal próbáltam megbeszélni a kétségeimet, de egy idő után azt éreztem, hogy a sok saját vélemény, saját tapasztalat, javaslatok inkább frusztráltak, mintsem segítettek. Ekkor éreztem szükségét egy olyan szakember felkeresésének, aki abban nyújt nekem segítőkezet, hogy én, a saját magam számára legtökéletesebb döntéseket tudjam meghozni, leghatékonyabban tudjak működni. Bár tartottam attól, hogy skypon keresztül milyen formában működhet egy konzultáció, de ez a félelmem az első 10 perc után meg is szűnt. Edit elképesztő szakértelemmel és profizmussal vezeti a beszélgetést, világít rá azokra pontokra, amik észrevétlen gátjai a mindennapoknak. Közvetlen, személyes hangvétele ellenére soha nem terelődik el a fókusz, mindig nagyon produktívak a beszélgetések. Találkozásink évek munkáját spórolják meg számomra és mindezt kifejezetten kellemes formában! Legjobb befektetés és nagyon hálás vagyok neki!”

Szilvási Tünde
Co-founder WayOut.dk

“Edittel természetes volt, hogy őszintén beszélek mindenről, bármi legyen is az! Megtehettem, mert őszinteséget kaptam vissza! Már nem ott tartok, ahol tartottam, amikor elkezdtük, és azóta is haladok az útravalóval, amit a folyamatban kaptam. Köszönök mindent!”

Keller Gyöngyi
SopronBank Burgenland, Humánpolitikai vezető

“A coaching folyamat egy inspiráló élményekkel teli utazás, melyből egész életemben építkezhetek, erőt meríthetek. A coaching a maga teljes eszköztárával számomra a magánéleti és üzleti célok elérésének lehetőségét adta: jobb önismeret, külső és belső akadályok azonosításának, illetve a fókuszálásnak és összefüggések felismerésének képességét. Önbizalom és kevesebb félelem, hatékonyabb kommunikáció, tudatosság, önfejlesztés, hatékonyság növelése. Edit az a személy, aki elindított ezen az úton, a maga természetességével, profizmusával, felkészültségével! Örökre hálás leszek, köszönöm!”

Horváth Gábor
SopronBank Burgenland, Vállalati központ vezető

“Edit can talk to me in such a way that I hardly realise that I am already answering questions that lead me towards an answer or solution to my problem. She „gets me” to look at things in a different way, at the same time supports me and gives me courage, so I can resolve problems that were pending for a while and I did not think they had a solution. As an instance: a male subordinate’s communications towards the female staff became more and more aggressive and offending; it was very distressing because it led to road block in communication and in daily work routines. At the end I was capable of solving the situation by applying a reorganization in a way that had never been applied before at the bank.  Edit was there with me in the process and helped me to open and see new doors, whilst letting me feel that it was me who made that happen. Th​r​ough that I was able to see viewpoints that I could not before. This is very important in any leader’s role, because my experience is that if I always approach a problem from the same angle they will often lead to stalemate. Being in a stuck situation is painfully time-consuming and frustrating to many, that deteriorates team spirit and at the end profitability.”

Katalin Bóta
Branch Manager, Deutsche Bank AG Hungary Branch, Head of IS Central and Eastern Europe

„NAGYON KÖSZÖNÖM AZ ÁLDOZATOS ÉS PROFI MUNKÁDAT!
A csapat nemcsak, hogy sokat tanult, de nagyon jól is érezték magukat a tréningen.  Mondták, hogy nagyon profi vagy, támogató és végig komfortosan érezték magukat, öröm volt Tőled tanulni. Gratulálok hozzá, de leginkább nagyon köszönöm! :)”

Nagyné Kiss Bernadett
Ügyvezető Igazgató, Hire-One Kft.

„Edit rendkívül kedves és közvetlen személyiség, ráadásul szenzoraival nagyon gyorsan kiszúrja a felszín alatt meghúzódó igazi problémákat és segít azok letisztításában, megoldásában. Már az első beszélgetésünket követően úgy éreztem, mintha súlyos kövek gördültek volna le a mellkasomról, és azóta is folyamatos fejlődést élek meg, a felmerülő kihívásokat sokkal hatékonyabban kezelem.”

Horváth Norbert
Igazgató, Üzletfejlesztési és Digitális Szolgáltatások, Telenor

“Sok vezetőnek talán a legnagyobb luxust az jelenti, ha megáll 1-2 órára és elgondolkodik, beszél azokról a dolgokról, amik foglalkoztatják. Erre sokszor úgy érezzük, nincs idő. Viszont mindezt egy olyan tapasztalt személlyel tenni, mint Edit, nem hogy nem luxus, hanem-  már rövid távon is – sokszorosan megtérülő befektetés.
Akkor fordultam Edithez, amikor egy olyan szervezeti dilemmával szembesültem, amiről azt gondoltam, hogy annak megoldása meghaladja a képességeimet. A találkozásink során folyamatosan kristályosodott bennem a megoldáshoz vezető út, ráadásul úgy, hogy mindvégig tudtam, hogy a saját akaratomból, meggyőződésből teszem mindezt és nem külső nyomásra. Azóta az a probléma, ami akkor megoldhatatlannak látszott megoldódott, ami mind a saját, mind az általam képviselt szervezet teljesítményében, hangulatában óriási változást eredményezett.”

Nagy Gréta
ügyvezető igazgató, Dandelion Környezetvédelmi Kft.

„Edit a karriermenedzsment coaching során, az állásinterjúra való felkészülésemben támogatott.  A coaching során alkalmam nyílt kipróbálni magam egy elképzelt állásinterjún, azzal például, hogy végigvettük annak szakaszait, majd párbeszéd formájában „eljátszottuk” a kritikus részeket. Így megtapasztalhattam ezt a szituációt és felkészülten, magabiztosan  tudtam megjelenni ezen az éles helyzeten, és megmutatni ki vagyok. A folyamat tudatosította bennem céljaimat,  felismertem az értékeimet, az önbizalmam is erőre kapott. Az állásinterjún pedig sikeresen vettem az akadályokat, pár héttel később fel is ajánlották nekem a pozíciót.”

Virág Anikó
állami szektor

„Örülök, hogy  megfogalmaztam mi van bennem. Annak is örülök, hogy arról is beszéltünk, hogy milyen vezetői adottságaim vannak, és hogy miben kell erősödnöm. Tisztult bennem a kép, sokat változom, és nagyon várom, hogy mivé formálódik bennem ez  a sok kérdés, ez a  sokrétű dolog, amit Asztalkának hívunk. Egy olyan „Asztalka” az álmom, ami úgy az én vállalkozásom, hogy az történhet benne, amit szeretnék és nem az, amit a vélt, vagy valós elvárások diktálnak! Köszönöm!”

Berke Márta
tulajdonos, ügyvezető, Asztalka Cukrászda, Tabán

„Edit a vezetővé válásom első lépéseinél volt jelen. Mire elkezdtük a közös munkát, már nagyon sok unalmas könyvön rágtam át magam, és mindenhonnan lelkesítő, motiváló üzeneteket kaptam, de egyik se jelentett igazán semmit. Ezzel szemben most már tudom, hogy jelentősége van annak, ha tudatosan tudom, hogy hova tartok, mit szeretnék elérni, és hogy mekkora különbség az, ahogy most mások rám néznek és értik, hogy hova szeretném elvinni őket.”

Sulcz Gábor
Goodwill Communications

„Nagyon köszönök mindent Edit, mert olyan mintha az edzőteremből jönnék vissza, ha tőled eljövök!”

Ferencz Enikő
Senior Activation Manager, Coca-Cola

„Fogorvosként az egyetem alatt nem tanultunk meg céget vezetni, alkalmazottakkal kommunikálni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy 10-15 ember dolgozik a kezem alatt, jönnek-mennek az új alkalmazottak, és sose vagyok nyugodt, hogy mikor ki áll fel, hiába a magas fizetés. Aztán jött Edit. Rávilágított, hogy az embereket a munkahelyükön nemcsak a pénz motiválja, pedig én azt hittem igen… Segítségével sok mindent felismertem, például, hogy egy olyan helyen ahol már háromnál több ember dolgozik, kell egy jó vezető, ahhoz pedig egy jól navigáló coach kell!”

Dr. Jeney Judit
Ügyvezető Igazgató, EndoCenter KFt.

Szolgáltatások

Coaching

A coaching egy olyan kreatív és interaktív folyamat, amely arra ösztönzi az ügyfelet, hogy reflektíven tanuljon, ezáltal mélyíthesse (vezetői) önismeretét, fejlessze azt és még hatékonyabban mobilizálhassa belső erőforrásait személyes és szakmai fejlődéséért.

Bővebben

Tréningek

Sales training
Profil: erős értékesítési alapok megteremtése – személyre szabott értékesítési tréningek elsősorban a KKV szektor területén tevékenykedő cégeknek.

Bővebben

Vállalkozásfejlesztés

Vállalkozásfejlesztés és startup mentoring
vezető mentorként a FIVOSZ BossConnect mentorálási projektben számos fiatal vállalkozó üzleti mentorálásában vettem részt. Tapasztalatom szerint a vállalkozások több, mint 70 %-a válik sikeres vállalkozássá egy üzleti mentorfolyamat, eredményeképpen, míg tapasztalt mentor iránymutatása, támogatása nélkül ez a sikerességi hányados csupán 30 % körüli.

Bővebben

Coaching

A coaching egy olyan kreatív és interaktív folyamat, amely arra ösztönzi az ügyfelet, hogy reflektíven tanuljon, ezáltal mélyíthesse (vezetői) önismeretét, fejlessze azt és még hatékonyabban mobilizálhassa belső erőforrásait személyes és szakmai fejlődéséért.

Egy – egy aktuális helyzetet, vagy fejlesztendő területet a coach az ügyféllel együtt vizsgál át a coaching folyamat kezdetén. A folyamatban a coach végigkíséri a partnert a fejlődés lépcsőin, a célok megvalósításában. A coach különböző kérdezés-technikákat, reflexiót alkalmazva segít az ügyfélnek saját válaszai megtalálásában, megfogalmazásában, a megoldások elérésében.

A coachingot gyakran hasonlítják a tanácsadáshoz, bár a két szakma között lényeges különbségek vannak. A tanácsadók rendszerint specialistái egy konkrét szakterületnek, azért alkalmazzák őket a cégek, hogy rövid és hatékony megoldásokat dolgozzanak ki egy-egy adott területen. A tanácsadóknak nem céljuk a szakterületükön/szaktudásukon kívüli megoldások kezelése. A coaching ennél sokkal átfogóbb, generalistább megközelítést alkalmaz.

A coaching az embert támogatja, az egyénre koncentrál. Eszköztárában az üzleti fejlesztés, pszichológia és tréneri területek módszereiből is válogat. Képessé teszi az ügyfelet arra, hogy jelen- és jövőbeni problémákat hatékonyan, belső erőket mozgósítva oldjon meg.

 

Executive coaching

 

Egy-egy vállalat felsővezetői, vagy saját cégüket dinamikusan fejlesztő vezetők kihívásai szerteágazóak; minél magasabb egy pozíció a vezető annál jobban „elmagányosodik” a csúcs felé. Bár bátorítja a visszajelzéseket, azok sokszor mégsem érkeznek meg hozzá. Más területeken pedig a vezetők legnagyobb kihívása az adaptálódás a folyamatosan változó környezethez.

Az executive coaching célja nem csupán egy megoldandó kihívással, nehézséggel való foglalkozás vagy útkeresés, hanem – egy szinttel feljebb lépve – a megbízó és környezete viszonyulásának értékelése, komplexitásának megértése. Ezekben a szituációkban már nem csak egy adott probléma, kihívás jelenik meg (pl. időgazdálkodás), hanem az a helyzet, amiben a megbízó a környezetével együtt reflektíven szerepel; az a megértés, hogy az az adott kihívás hogyan és miért lehet jelen, milyen körülmények támogatták a kialakulását.

Executive coachingban a minták és összefüggések keresése, a gondolkodási, döntési mechanizmusok megfigyelése fontos szerepet játszik. Ezek megértésével és az erre épülő új magatartás felépítésével a megbízó – többek közt – képes lesz jövőbeni történéseket mindig egy külső szempontrendszer szerint is értékelni, és új válaszreakciókat kidolgozni, melyek hatékonyabbnak, stabilabbnak bizonyulnak hosszú távon.

Tréningek

Sales training

Profil: Erős értékesítési alapok megteremtése – személyre szabott értékesítési tréningek elsősorban a KKV szektor területén tevékenykedő cégeknek.

A tréing célja, hogy értékesítési szemlélet – mentalitást adjon, a nem kifejezetten értékesítési területen tapasztalatot szerzett kis és középvállalatok munkatársainak. A tréning végével a résztvevők képesek lesznek hatékonyan értékesíteni az alábbi technikákat elsajátításával:

Az értékesítési alap tréning (2 * 1 nap) főbb pontjai:

  • technikák a termékünk iránti érdeklődés és igény felkeltésére
  • “képfestés” technikák – termékünk jellemzőinek felhasználása a piacon való megkülönböztetéshez, a vevő igényének felismerése, és felismertetése
  • buying signals – felismerni a vevői jelzéseket, akció (értékesítési pillanat) felismerése
  • kifogás-kezelési technikák (vevő: “át kell gondoljam, meg kell beszéljem X-el, túl drága.. stb”)
  • zárási technikák – a vevő döntésre motiválása
  • ajánlások szerepe – hogyan kérjünk jól ajánlást?
  • szimulációs gyakorlatok/videofelvétellel, elemzéssel
  • sales shadow coaching (ügyfél személyes elkísérése a terepre, megfigyelés, tanácsadás)

Kommunikáció

A kommunikáció szabályait és kimondatlan törvényeit mindenkinek szükséges ismernie, aki a mai kor kihívásainak megfelelően sikerrel szeretné vezetni vállalkozását, irányítani annak alkalmazottait, vagy egyszerűen csak mélyebb, empatikusabb, őszintébb emberi kapcsolatokra vágyik. A kommunikáció működésének feltérképezésével kapcsolataink javulhatnak, könnyebben képesek leszünk mások álláspontját megérteni, illetve sajátunkat képviselni.

Kommunikációnak többféle fajtáját ismerjük, a tréning során a következők feltérképezéséből lehet válogatni:

  • Személyek közötti (interperszonális) kommunikáció (ez lehet marketing, belső céges kommunikáció, PR)
  • Intraperszonális kommunikáció
  • verbális, nonverbális kommunikáció
  • kultúrák közötti kommunikáció
  • asszertív kommunikáció

Önismeret

Az önismeret olyasmi, amire nap, mint nap szükségünk van, hogy egészségesen lehessünk jelen a világban. Fontos, hogy határainkat és képességeinket jól ismerjük. A klasszikus önismereti tréning anyaga két fő vonalat követ: önmagunk működésének ismerete (pl. milyen jellegű a memóriám? Szangvinikus vagyok-e?), illetve az önmagunkhoz, társainkhoz való viszonyunk feltérképezése (pl. hogyan kötődöm, milyen önigazolások mentén gondolkodom, mikor és hogyan vagyok például önzetlen? Stb.) A tréning után közelebb kerülünk önmagunk megértéséhez, mely úton tovább haladva egységesebb személyiségtudattal és egészségesebb lelki, fizikai önmagunkkal találkozhatunk.

Stresszkezelés

Selye János szerint a stressz “a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre”. Ebben a tekintetben megkülönböztetjük a pozitív és a negatív stresszt. A negatív stressz két fajtája az, ami megnehezítheti az életünket: a rövidtávú (pl. félelem vagy gyors döntési helyzet) és a hosszú távú (pl. baleset, betegség, hosszasan fennálló munkahelyi konfliktus stb.) A tréning során feltérképezzük a stresszre adott specifikus tüneteinket (fizikai, szellemi, érzelmi) és elsajátítunk olyan technikákat, amelyek hatékonyan segítenek a stressz leküzdésében. Ezen kívül szemléletmódbeli és gondolkodási paramétereinket is nagyító alá helyezzük, hogy megállapíthassuk valójában mekkora is a stressz, ami ért minket, illetve, hogy mekkorának is látjuk azt. Új megküzdési stratégiát is dolgozunk ki, hogy hatékonyabban vegyük fel a harcot a stressz ellen.

Vállalkozásfejlesztés

Vállalkozásfejlesztés és startup mentoring

Vezető mentorként a FIVOSZ BossConnect mentorálási projektben számos fiatal vállalkozó üzleti mentorálásában vettem részt. Tapasztalatom szerint a vállalkozások több, mint 70 %-a válik sikeres vállalkozássá egy üzleti mentorfolyamat, eredményeképpen, míg tapasztalt mentor iránymutatása, támogatása nélkül ez a sikerességi hányados csupán 30 % körüli.

A vállalkozásfejlesztési mentorálási folyamat, egy olyan együttműködési keret mentor és mentorált között, ami egyéni, személyre szabott támogatást nyújt egy induló vállalkozás felépítéséhez, működtetéséhez az ötlettől a célig, az „álmodozástól” az üzleti tervig, illetve azon jóval túl, az üzemszerű működtetésig.

Karriermenedzsment

A karrier szó eredete francia gyökerekre vezethető vissza; a “racecourse” szó eredetileg az egész életen át tartó fejlődésre és előrehaladásra utalt.

Az egyéni karrier-menedzsment célja a foglalkozási életpályák lépéseinek tervezése, különböző állomásainak tudatos feltérképezése. Az ügyfél jelenlegi helyzetének átvilágítása és annak átgondolása, hogy az általa elképzelt jövőkép mennyire reális, milyen buktatókkal rendelkezik, illetve milyen eszközök állnak rendelkezésre a sikeres megvalósításukhoz.

A karriermenedzsment coachingja során tehát feltérképezzük az ügyfél motivációit, megnevezzük azokat az értékeket, amikre építkezhet a személyiség a karrier tervezésekor, egyben összehangoljuk azt az ügyfél kompetenciáival. Ehhez teszteket, illetve egyéb karrier-tervezéshez és kivitelezéshez szükséges coaching eszközöket használunk.

Állásinterjú-felkészítés

Állásinterjúra való felkészítéskor áttekintjük a partner aktuális CV-jét; annak formai és tartalmi elemeit felfrissítjük, a mindenkori aktuális elvárások szempontjából átvizsgáljuk. Végigbeszéljük a partner karrierjének erősebb és gyengébb pontjait, feltérképezzük a pozitívumokat, illetve felkészülünk a nehezebb kérdésekre. A próbainterjún a tipikus kérdéseket és a nem-tipikus kérdéseket is átbeszéljük, kérésre angol nyelven is.

IMG_8696